Településeink

Koltó

A Szamos erdélyi kijáratát őrző Kővár és uradalmának falvai a XVII. század második felében szakadtak el Közép-Szolnok megyétől, s egy főkapitány vezetése alatt külön közigazgatási egységet alkottak. Bár a Rákóczi-szabadságharc után katonai jelentősége megszűnt, közigazgatási egységként 1876-ig fennállt. Román települések közé ékelődött magyar falvai közül Koltó és Sárosmagyarberkesz a jelentősebbek, de a vidék központját, Nagysomkútot is meg kell említenünk.

A koltói Teleki-kastély

Koltó (Coltǎu) első írásos említése 1405-ből származik. A XVII. századig a kővári uradalom része, a Rákóczi vezette szabadságharc után a széki Teleki család tulajdona. A Partium északi csücskében, a máramarosi hegyek ölelésében, a Lápos folyó mentén fekszik. Lakosságának többségét a kb. 1500 fős magyar, református közösség alkotja; alapfoglalkozásuk a kertészkedő földművelés, de több kiváló iparos is kikerült a közösségből.

Az egykori uradalom emlékeként a faluban ma is áll a Teleki család két XVIII. századi, barokk stílusban emelt épülete. A kastély, amelyben a Petőfi házaspár mézesheteit töltötte, s ahol a XIX. század több más jeles személyisége – köztük Jókai Mór, Leövey Klára – is vendégeskedett, ma múzeum, amelynek teraszáról a „máramarosi bércekkel” koszorúzott Lápos-völgy panorámájában gyönyörködhet a látogató.

„Kertemből a kilátás olyan, hogy kontinentális vidéken ritkítja párját” – olvashatjuk Teleki Sándor visszaemlékezésében. „Házam egy kis lejtős magaslaton áll: az előtéren észak felé sima, nagy térség, zöld rétekkel és tölgyfa csoportozatokkal, a térséget a Lápos vize kígyózza végig, s egy magaslatról egész futása látható, mint ő [Petőfi] mondá a kanyargó Szamosról: »mint egy odafagyott villám«.

A másodtéren, a Láposon túl, lankás dombok szilvafákkal beültetve, felettük egy fennsík, óriás tölgyerdőkkel, tiszta időben tizennyolc falunak fehér tornya látszik, s minden falu kertjei fákkal úgy beültetve, mintha erdők közepén állanának, harangjaik hangja elhallatszik hozzánk a völgybe, s szép időben a nagybányai harang is idáig zúg.

A háttérben amfiteátrális kanyarulatban a Kárpátok hegyláncolata. Ugocsa megye két nagy mamelonjától föl keletre, az ősz Ciblesig, közepén az öreg Rozsály, óriás szikla kidomborodásokkal, s tetején mérföldre terjedő egyenes fennsíkkal, megrakva sötétzöld áfonyabokrokkal, jobbra tőle a Gutin, a hegyeknek óriás púposa, hegyes, egyenesen kiálló gránit csúcsaival, északról Máramarosba nézve a Tisza folyását, e magyar Nílust, mely gazdagít és rombol, áldást és végpusztulást áraszt. Távolabb a Hugyin, fején a fehér felleg: büszke úr ő, ritkán emeli le fövegét, csakis a nap ragyogását süvegeli. A három ágú Cibles magára húzva a villámokat, mint torreádor a bőszült bikát. El jobbra a Fekete-hegy, sötéten, feketén, árnyékban tengerszemeivel, vidékünk Finsteraarhornja. Magányosan, elszigetelten, egyedül a Sátorhegy, sátor alakjával, aljában jóltevő gyógyforrásával: méltó hely lenne a sátoros hét vezér sírjául. És ez mind benőve fákkal, végtelen tömör, sötét és világos zöld kővé vált tengerhullámokat képezve.” (Teleki Sándor) 

Mármarosi bércek, kilátás a kastély teraszáról

A táj, a vidék azóta se változott sokat. Amit érdemes ma megtekinteni a faluban:

– a kastélymúzeum, benne Petőfi, Teleki Sándor, Jókai Mór, Teleki Blanka emléktermei, a mézeshetek emlékszobája, néprajzi tárgyak kiállítása.

– a kastélykert, „Petőfi somfájával”, a több mint 300 éves mocsári cédrusok, Petőfi és Szendrey Júlia életnagyságú szobra, valamint Liszt Ferenc, Teleki Sándor és Bem József mellszobrai (Pogány Gábor Benő szolnoki, Dinyés László budapesti és Deák Árpád nagyváradi szobrászművészek alkotásai).

– a református templom. Itt tartotta keresztvíz alá a mézeshetek idején a Petőfi házaspár Sebestyén Katalint, az egyik koltói család kislányát. Odabent a karzaton, a ‘40-es évekből származó, évtizedekig titokban őrzőtt címeres országzászló: „Így volt! Így lesz!”. A cinteremben a Teleki grófok két síremléke látható.

– a Hősök-tere, az első és második világháborúban elesett koltói katonák nevét őrző kopjafával.

– a Vajda-forrás, legnagyobb költőnk koltói sétáinak gyakori állomása, amely évszázadok óta bőségesen csurgatja friss, jóízű, kristálytiszta vízét.

– a református temető, ahol fekete gránitból készült emlékoszlop és kősír őrzi a kalandos életű „vad gróf”, Teleki Sándor hamvait, emlékét. Mellette felesége sírhelye látható.

A kastélykert

Koltó már régóta zarándokhely; ha erdélyi kirándulást tervez, ne hagyja ki útitervéből. A magyar határhoz közel fekvő falu kiváló állomáshely lehet mindazok számára, akik Erdély távolabbi pontjaira kívánnak eljutni, vagy éppen hazafelé tartanak. De ajánlott a több napos itt-tartózkodás is, hiszen csillagtúra formájában egész Észak-Erdély, Máramaros és Partium könnyen bejárható innen, s a környék települései közül itt fejlődött ki legjobban a faluturizmus. A történelmi és irodalmi nevezetességek megtekintése mellett alkalom nyílik arra is, hogy közelebbről megismerjék a koltói embereket, megtekintsék portájukat, messze földön híres kertészetüket, barátkozzanak állataikkal, és megízleljék a hagyományos gasztronómiai remekműveket.

Az utóbbi időben általában szeptember első vasárnapján emlékeznek Koltón Petőfi Sándor és Szendrey Júlia mézesheteire. Ilyenkor hagyományszerűen megkoszorúzzák a Petőfi házaspár szobrát, s teljes napot kitöltő műsor zajlik a kastély parkjában felállított szabadtéri színpadon, helyi előadók és külföldi meghívottak, neves Petőfi-kutatók, előadóművészek részvételével.

A faluról még nagyon sokat lehetne írni. Az itt élők, a magyar közösség és a fiatal község élenjárói igen sokat tettek, tesznek azért, hogy Petőfi boldogságának földjén ne csak a múlt, hanem a jelen és a jövő is szép legyen.