Településeink

Kapnikbánya

Ha Felsőbányán járva még a régi városrészbe érkezés előtt jobbra felkanyarodunk a város melletti domboldalra, a temető mellett elhaladva Lacfalu, Bajfalu, majd Sürgyefalu (Dióshalom) érintésével Kapnikbányára juthatunk.

A kapnikbányai Tatárkő felirata

Dióshalom (Şurdești) arról nevezetes, hogy itt található Románia második legnagyobb, 54 méter magas, fából készült műemlék temploma. A ritka építészeti alkotás közvetlen közelről és körbejárva csodálható meg igazán. A települést elhagyva érdekes látványt nyújtanak az út baloldalán, szétszórtan látható „kőkazlak”. Az ezekhez kapcsolodó szájhagyományt ismerteti Szentimrey István a Nagybánya és vidéke egyik 1885. évi számában: „hajdanta a disunitus [görög keleti] pap háznépével ünnepnapon szénát gyűjtött, a kapniki unitus [görög katolikus] pap megtudta, templomába ment, meghúzta a harangokat s imádkozott, hogy Isten büntesse meg az ünnepszegő papot. Úgy is lőn, hirtelen villámlás-dörgés támadt, a mennykő a papot lesújtotta, a boglyák kővé váltak – s a bajfalusiak unitusokká lettek. Így beszéli ezt el a kitűnő tollú Teleki gróf is s hozzá teszi: igaz-e vagy nem, nem tudom, de az bizonyos, hogy egy kapniki bányász egy máramarosi oláhnak nagy havas télen széna helyett jó pénzért eladta.”

A kapnikbányai római katolikus templom

Kapnikbánya valamikor Nagybánya és Felsőbánya után a környék legnagyobb bányatelepe volt, s a hajdani Szatmár vármegye legkeletibb csücskében, a Kapnik-patak hosszú, keskeny völgyében fekszik. „Csupa bányászok lakóhelye... temérdek nagy sokaság hemzseg itten éjjel, nappal, fúrják, törik, vágják, hordják, morzsalják, mossák, olvasztják a sok ércet. Most legvirágzóbb a Hannibál bányája, 20 ezer forintot is béhoz holnaponként.” – írja még a XIX. század elején is Szirmay Antal. Pedig sem a zord, csapadékos klíma, sem a domborzati tényezők nem nevezhetők vonzónak a letelepedés szempontjából, így csakis a föld mélyében rejlő „kincsek” bírhatták maradásra a mai városka első telepeseit. A letelepedést és a bányatermelés növekedését célozta Hunyadi János 1455-ben kelt adománylevele is, amely nyolc évig mentesítette a bányatized fizetéstől mindazokat, akik Kapnikbányán új bányát nyitottak.

A település a századok során sok viszontagságon ment keresztül, háborús időkben a bányaművelés is többször szünetelt. 1717-ben a törökök segítségére siető tatárok árasztották el Máramaros, Ugocsa és Szatmár megyéket. A fegyvertelen lakosok közül több ezret megöltek, rabszíjra fűztek, míg végre Károlyi Sándor tábornok a tiszavidéki nemeseket mozgósította ellenük. Az utolsó tatár betörés pusztítása így is hatalmas volt. Nagybányán egy ideig minden augusztus utolsó vasárnapján hálaadó istentisztelettel emlékeztek a felettük aratott győzelemre, Kapnikbányán pedig a község alsó és felső része közt, az út jobboldalán, emlékoszlop örökítette meg az eseményt, melyen felül egy megkopott szikladarabba vésve ez áll: „anno 1717. usque hi fuerunt tartari”. Alatta, egy kékre festett érctábla Ferenc József császár 1852-es látogatásának emlékét őrzi.

Kapnikbánya területén valójában két település osztozik: Alsó Kapnik (Alsóhandal), és Felső Kapnik (Felsőhandal). A bányákba kellett a munkáskéz. Palmer Kálmán 1896-ban még 724 alsó-kapniki és 2881 felső-kapniki lakosról tesz említést. 1968-ban, amikor Kapnikbánya városi rangot kapott, a település lélekszáma már elérte a 6000-et. Ma valamivel kevesebben lakják az igen szép helyen fekvő települést, a 2012-es népszámlálás során közel 700 magyar személyt vettek nyilvántartásba.

Az újonnan betelepültek részére a kommunizmus időszakában az Alsóhandalban épült lakótelep, itt kaptak helyet a közigazgatási egységek székhelyei, az iskolák és a kereskedelmi központ is. 1990 után a bányák nagy részét fokozatosan bezárták. A lakosság – amely évszázadokon keresztül szinte kizárólag bányászattal foglalkozott – munka nélkül maradt, s ma az idegenforgalomban próbálja megélhetésének új forrását megtalálni.

Felsőhandal központjában, a kis római katolikus templom felé haladva az út baloldalán áll a hajdani tisztilak, amelynek falán 2003 óta a zalaegerszegi Magyar Olajipari Múzeum kezdeményezésére és segítségével állított tábla idézi a bányászmúltjára büszke település két jeles személyisége, dr. Papp Simon és Born Ignác emlékét.

A Born Ignác Antal és Dr. Papp Simon emléktábla

Dr. Papp Simon (1886–1970) a magyar olajbányászat meghatározó egyénisége volt. Középiskoláit Nagybányán, az egyetemet Kolozsvárott végezte. Tanársegéd volt a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen, majd Selmecbányán, Böckh Hugó professzor mellett. Erdélyben, a Felvidéken, Horvátországban végzett geológiai térképezést, majd az Anglo-Persian Oil Co. alkalmazottjaként Albániában, Kis-Ázsiában, Új Guineában, Kanadában, az USA-ban és Németországban volt geológus. 1945–1948 között a MAORT (Magyar Amerikai Olajipari RT) vezérigazgatója. A MAORT-szabotázsperben 1948-ban halálra ítélték, szakértelmét azonban nem tudták nélkülözni, így életfogytiglanra változtatták börtönbüntetését, amelyből 1955-ben szabadult. A Magyar Tudományos Akadémia 1987-ben rehabilitálta. 1990-ben posztumusz Széchenyi-díjat kapott. Hamvait 1991-ben a Magyar Olajipari Múzeum zalaegerszegi szoborparkjában helyezték végső nyugalomra.

Báró Born Ignác (1742–1791) korának úttörő tudósa volt. Kapniki születése nem bizonyított, de személyét a város magyarsága magáénak vallja. Nagyszebenben, Bécsben, majd Prágában tanult. Rövid életpályája ellenére több ásványtani, őslénytani, bányászati, kohászati, valláskritikai szakkönyvet és cikket írt, német, angol, francia, latin és olasz nyelveken. Feljegyezték, hogy 1770-ben, bánsági és erdélyi tanulmányútja során füstmérgezést szenvedett Felsőbányán. 1776-ban Mária Terézia megbízta a császári és királyi természetrajzi gyűjtemény átrendezésével és felügyeletével. Emlékét a bornit nevű ásvány is őrzi. 1786-ban ő szervezte a szlovákiai Szklenón a világ első bányász-kohász kongresszusának tekinthető összejövetelt. Societät der Bergbaukunde néven 1786-ban megalapította a világ első nemzetközi tudományos egyesületét. Mozart  az ő tiszteletére írta a Die Mauererfreude c. kantátáját, s Sarastro alakja is személyét idézi a Varázsfuvola című operában...

Born Ignácnak 2008-ban szobrot is állítottak a kapniki plébánia épülete előtt, ugyancsak a zalaegerszegi Magyar Olajipari Múzeum támogatásával.

Kapnikbánya kevésbé ismert szülötte Jendrassik Jenő (1824–1891) fiziológus, a budapesti egyetem tanára, később rektora, számos tudományos mű szerzője. Bécsben nyert orvosi oklevelet, 1855-től Erdélyben koleraorvos, 1860-tól haláláig a budapesti egyetemen az élettan tanára volt. Tervei szerint épült fel a budapesti élettani intézet, amely akkor a legkorszerűbbek közé tartozott.

Ugyancsak itt született Krizsán János (1886–1948) festő, Réti István és Iványi Grünwald Béla növendéke. Thorma János visszavonulása után Mikola Andrással ketten maradtak a nagybányai festőiskola tanárai, az 1940-es években pedig gyakorlatilag egymaga vezette a festőiskolát.