Bányavidék

Nagybánya – ha e nevet halljuk, vagy olvassuk, leghamarabb a hajdani festőiskola jut eszünkbe, amelynek annyi neves, vagy kevésbé ismert tagja örökítette meg hegyeinket, a Virághegy alatt meghúzódó bányásztelepülés utcáit, épületeit, nyüzsgő piacát, az itt élő-munkálkodó embereket, s vitte messzire hírét, térben és időben a nagybányai tájnak, ennek a nagyon is provinciális, a maga nemében mégis oly otthonos, vendégszerető kisvárosnak.

Aztán valószínűleg Magyarország néhai kormányzója, vitéz nagybányai Horthy Miklós neve kerül emlékezetünk felszínére. Pedig neki személy szerint nem sok köze volt Nagybányához, nem is járt itt soha; valamelyik őse oktatta itt diákjait, mint a híres-neves református schola rektora. Lehetséges, hogy a hajdan híres nagybányai pénzverde veretes ezüst- és aranypénzeiről, vagy az ízes nagybányai szelídgesztenyéről is hallottak, ezzel azonban nagyrészt ki is merítettük az átlag-olvasó, átlag-turista Nagybányával és a Bányavidékkel kapcsolatos ismereteinek tárházát. Pedig mennyi látnivaló van még, ami a város és a környék múltjáról mesél! Hány épület, utca, völgy, emlékhely, itt született, vagy egykor itt élt tudós, író, költő, művészember, akiket talán a véletlen sors szeszélye sodort e tájra, de akiknek életét megihlette e föld, a nagybányai kék ég, a Bányavidék sajátos történelme, világa, társadalma!

Hányan tudják például, hogy a magyar színészet hőskorának egyik legkiválóbb személyisége, id. Lendvay Márton: Nagybánya szülötte, később díszpolgára? Hát azt, hogy a polgári oktatásnak Erdélyben legkorábbról Nagybányán vannak dokumentumai, s a mai Erdély legrégibb középiskolája, az 1547-ben alapított Schola Rivulina is itt működött több mint két évszázadon keresztül, a gótikus Szent István templom tövében? Hogy irodalmi klasszikusaink közül itt tanított a jezsuita, majd minorita rend iskoláiban az időmértékes verselés megteremtője, Baróti Szabó Dávid és a költő Szentjóbi Szabó László? Hogy egyik legjelentősebb XX. századi írónk, Németh László itt írta, a Morgó oldalából szülővárosára alátekintve első szerelmes verseit, s gyermekként itt rúgta a port a hallhatatlan Tersánszky Józsi Jenő, akinél melegebben, találóbban senki sem emlékezett meg írásaiban Nagybányáról, a nyaranta itt dolgozó festőművészekről?

Nagy Kálmán, a Kalevala első, tragikus sorsú fordítója Nagybányán volt néhány esztendeig a magyar irodalom tanára. Nagybányán húzódott meg titokban a szabadságharc leverését követő időszakban Báró Kemény Zsigmond, s itt írta meg „Zord idők” című regényét. Jókai Mór 1876-ban látogatott el ide, s a nagy regényköltő több írásában is lelkes dícsérettel viszonozta a szerető fogadtatást.

Nagybánya és a környék sorsát tekintve évszázadokon át a bányászat volt a meghatározó, Mátyás király idején a korabeli Magyarország teljes aranytermésének egyharmadát a környékbeli bányák biztosították. Az itt élő bányászok sorsa és a régi védelmi rendszer egyik megmaradt bástyája ihlette meg Tabéry Gézát, amikor „Vértorony” című regénye megszületett.

De pillantsunk távolabbra, amerre a „Szeptember végén” Rozsálya, Ferenczy Károly festőművészünk Forrásligete, a Bódi-tó fölé púposodó Feketehegy, vagy a Pintye-legendák Gutinja vonzza tekintetünket. Hogy Koltón töltötte élete talán legboldogabb napjait Petőfi Sándor, sokan tudják. Azonban Koltón járva vajon hányan tisztelegnek a nagylelkű barát, a kalandos életű forradalmár Teleki Sándor emlékének, s állnak meg a „vad gróf” nagybányai házai előtt? Hányan iktatják be útitervükbe Misztótfalut, a betűmetsző-könyvkiadó Kis Miklós uram szülőhelyét, hogy megtekintsék az emlékét idéző nyomdászattörténeti gyűjtemény tárgyait? Hát Szinérváralját, ahol Erdősi Sylvester János, az első magyar nyelvtan szerzőjének emlékét őrzik, s ahol a szabadságharcos Zágonyi Zágoni Károly is megszületett, aki később Amerikában futott be katonai karriert, s nyert elismerést?

Vajon jártak-e már Pribékfalván, ahol gróf Teleki Pál, a tragikus sorsú miniszterelnök gyermekkora nagy részét töltötte, s ahol ma is látható – bár romos állapotban – a nyári rezidencia, amelynek még ifjúkorában is gyakori vendége volt? Akárcsak a hosszúfalusi kastély, kapujának oromzatán a sokatmondó latin nyelvű felirattal: „Aki jól elrejtőzködött, az jól élt”, ahol Teleki Blanka, a magyar nőnevelés úttörője napvilágot látott? Tudjuk-e, hogy a magyar olajbányászat egyik legragyogóbb elméjét, Papp Simont Kapnikbányának köszönhetjük? S Nagysomkúton járva eszünkbe jut-e még az itt született, majd az ugyancsak bányavidéki Magyarláposon gyermekeskedő Szilágyi Domokos csodálatos költészete?

Az északon és keleten az Avas, Kőhát és Gutin hegyláncolatával, déli részén a Lápos kanyargó vizével határolt Bányavidék nem csak kultúrájában, hagyományaiban egyedülálló, de geográfiailag is csodálatos látványosságokat ígérő, felfedezésre hívó-ösztönző terület. „Más itt a levegő, más az ég, más az embereknek az életmódja, foglalkozása, eszejárása. Szatmár megyében vagyunk és érezzük, hogy lényegileg mégsem tartozunk a vármegyéhez – állapította meg Schönherr Gyula történész még 1899-ben, majd ugyancsak ő oldotta fel a látszólagos ellentmondást: „A nagy idők elmúltak, s a helyzet másképp alakult. (...) De az összetartozás érzetét nem szüntetheti meg semmiféle hatalom, mert azt a természet erői írták be e föld fiainak szívébe. S a természet törvényei erősebbek minden emberi kéz által leírt betűnél.”

Legyen a társunk, legyen a kísérőnk a Bányavidék felfedezésében!